2016. november 26., szombat

Keresztutak

Jee már több mint egy hónapja rendszeresen testmozgok, büszke vagyok magamra, és közbe félek, hogy valahol settenkedve közeledik a holtpont. Meeg Rájöttem valamire, hogy ugye aki kicsit izmos is akar lenni annak nem csak mozognia kell hanem mondjuk úgy is étkeznie hogy legyenek is izmai. Ugye sok húst kell enni, főleg csirkét meg ilyeneket. Hm érdekes.. mármint az, hogy izmot kell enni, hogy izmod legyen. Tésztából, és édességből nem lesz izom. Kekszizom, Csokiizom XD Tésztaizom, Kenyérizom, ez lesz nekem :"D nem tudom miértírtam nagybetűvel 

Vannak néha ötleteim, amiket szívesen megrajzolnék, kidolgozva meg minden. most pölö azt képzeltem el milyen jól nézne ki egy fekvő alak, mondjuk egy nő, aki alszik egy ágyon, és van rajta egy óriási ember nagyságú molylepke. Nyomasztó hangulatban.

Pár éve meg elkezdtem írni egy verset. Tudom, tudom, HAHA meg minden, nem vagyok én költő, irodalomból is örök kettes voltam, szóval azt se tudom mi merre hány méter a költés világában, de hát ki nem szarja le. Én legalább is simán leszarom :D 
Szóval eldöntöttem, hogy megírom ezt a verset XD és néha gondolkodom rajta. Tartalma is van, meg rímel is XD ez már vers akkor nem? (mondjuk vannak nem rímelő versek is...hmm nem értek hozzá XD)Szóval arra gondoltam tök menő lenne megrajzolni mangában, vagyis versmangában. Lehet, hogy most új műfajt találtam ki. Lenne a rajz és a vers szövege nem buborékban hanem a kép alatt vagy felett lenne. Nos ez is egy a számtalan tervem közül.

Kész van nagyjából hat versszak belőle de még sok változtatás lehet benne, átírások meg ilyenek. Nem könnyű verset kitalálni.  Az első versszakot megmutatom 

Az erdő szégyene
(a cím még változhat, meg amúgy minden XD)

Pici erdő magas fái közt történt e mesélvény,
magas fák közt, magas fák közt, szalad, fut a szarvaslény.
De hiába gyorsasága, későn ért hát haza máma,
mikor megáll, körben halál, szarvas asszony lábán nem áll.


höhöhö, 
még annak utána kell néznem, hogy hogyan szokás a sorokat kezdeni meg befejezni, nagybetűre meg pontra, vesszőre gondolok... fingom sincs. A versek olyan furák.

ja! és történt valami szuper, visszatért a tegakie! és csak most találtam meg, te2.tewi.us a címe, még fejlesztés alatt áll, sok minden nincs benne, ami a régiben volt de áááh Ez maga a csoda! Imádom az ilyen oldalakat, sokkal szívesebben rajzolok oda, mint csak úgy a gépen sai-ban vagy photoshopban, az olyan nem is tudom, magányos vagy mi. Semmi ötletem nincs ha csak leülök és "na rajzoljunk valamit" felkiáltással nekiállok valaminek. Itt meg mintha közösen rajzolnánk. Úgyse fogok kidolgozott cuccokat készíteni, de oda lesz kedvem firkálni. 


Már csináltam is párat, de ez a két legjobb,(a többit majd máskor rakom fel) egy cuki boszorka, őt rajzolgatom mostanában, ha van időm. Neve még nincs, de még nagyon új maga  a karakter is, nem tudom mi lesz vele.




ezeket olyan kis frissnek érzem, eskü tetszenek, és nem kell hozzájuk sok idő se.
Szeretnék tudni szép cipőket, meg lábbeliket rajzolni...TwT




ennyi mára






4 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Csak most találtam meg ezt a blogot,de látom nem olyan rég is használtad.
    Nekem nagyon tetszik a versed..szeretem az egyedibbnél egyedibb verseket. :)
    És a rajzaid is nagyon jól kidolgozottak!!
    Megnéztem ugye a korábbi rajzaidról is a képeket..igen sokat fejlődtél :D
    Csak így tovább!!!

    (UI.:Nincs esetleg instagram oldalad is ahová feltöltöd az alkotásidat meg ilyesmi? ^^)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia!
      ó komolyan tetszik a versem?:O köszönöm >w< sokat gondolkodtam, hogy merjem e egyáltalán megosztani a neten. Hát remélem egyedi lesz, ha végig megírom. XD
      köszönöm a dicséretet :) sajna mostanság nem rajzolok annyit, mint régen.

      hát az instagramom még annyira új, hogy semmi sincs oda feltöltve XD legtöbbet itt meg a facebookon vagyok aktív.

      Törlés
  2. Alig várom,hogy elolvashassam a végeredményt,ha egyszer kész lesz :D
    Igen,komolyan tetszik :)

    Értelek,ha esetleg egyszer aktivizálod az instád szólj kérlek.
    Jó lenne végre magyar művészt is követni. Jelenleg csak külföldi embereket követek akik rajzolnak,fotóznak,zenélnek..stbstb
    Boldoggá tesznek a tehetséges emberek és az alkotásaik ^^
    Szeretem követni a fejlődésüket és támogatni őket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi!
      igyekszem bár álmomba sem gondoltam volna, hogy ilyen komplikált verset írni X)


      zaathedemon néven vagyok fent, de bizti, hogy még jó ideig üres lesz, mert nemrég jöttem rá, hogy feltölteni oda csak okoskütyüvel lehet, ami nekem nincs XD

      fúú köszi tényleg, jó ilyen kommenteket olvasni :)

      Törlés